"S mind, amiket e szép sziget ,ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr ,túl messzi tengeren."

Arany János: A walesi bárdok

VKF-Kocsonya

Nagyon tetszett ez a téma, örömmel olvastam a felhívást Editnél. Annál is inkább, mert nagyon szeretjük a kocsonyát, de lustaságból vagy inkább kényelemből sosem készítettem még, mivel Anyukám mindig készít és természetesen jut belőle Nekünk is.
Hozzávalók:
2,5 kg kocsonyahús (köröm, fül, farok, bőr)
2 répa
1 gyökér
2 fej fokhagyma
Egészbors
2 erős paprika
5 tojás
A húst nagyon-nagyon alaposan megtisztítjuk és feltesszük a pucolt zöldségekkel és annyi vízzel főni, hogy szépen ellepje. Sót, borsot és apróra vágott fokhagymát adunk hozzá.
Én két nap alatt készítettem el, összesen 5 óra főzéssel. Egyik nap 2, másik nap 3 óráig pöszörgött takarékon. Vizet közben már nem szabad hozzáadni. Ha egy alkalommal főzzük, akkor dermedés próbát kell csinálni. Keveset kiszedni a kocsonyából egy tányérra, hideg helyre téve figyelni, hogy megfelelően "megköt-e". Ha nem, akkor tovább kell főzni.
Ha 2 nekifutásra főzi valaki, mint Én, akkor ez apróba az első nap megtörténik. Nekem ugyanis már 2 óra fővés után megkocsonyásodott.
Az utolsó órában erőspaprikát adunk hozzá, vigyázva, hogy az ki ne fakadjon. Közben a tojásokat keményre főzzük. A kocsonyát elzárva papírtörlőt a tetejére dobva, lehúzzuk róla a zsírt több soron.
A kocsonya húst 8 tányérba porciózzuk, mindegyikbe rakunk néhány negyed cikk tojást, 2 tányérba paprikát is és hűvös helyre tesszük.
Friss kenyérrel fogyasztjuk.

6 megjegyzés:

  1. A kocsonyát nem szeretem,de készíteni igen!Nagyon szép lett a tiéd:):)

    VálaszTörlés
  2. Szépnek nem mondanám, de finom. :-) És első próbálkozásra meg vagyok vele elégedve :-)

    VálaszTörlés
  3. Annyira szeretem a kocsonyát... Sóhajtozó smiley :-)))

    VálaszTörlés
  4. Remekül néz ki.
    Nagyon szeretem, de még nem készítettem, így sajnos ki is maradtam a mostani VKF-ből

    VálaszTörlés
  5. Felice Anno Nuovo ♥
    Stefania Italy
    http://coolchicstyleconfidential.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  6. Big Lájk!
    (és ezt a thai tésztát is, ami épp a megjegyzés box mellett integet nekem-nem tagadom, éhes vagyok!:)

    VálaszTörlés