"S mind, amiket e szép sziget ,ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr ,túl messzi tengeren."

Arany János: A walesi bárdok

VKF 37-Gombás rakott tészta

 


Nekem ez most egy kicsit rendhagyó VKF, melyet Alíz kiírt de semmiképp nem szerettem volna kimaradni belőle. Az új házunk felújítása alatt nővéreméknél lakunk. Általában egyszer Ő, egyszer Én főzök. Ehhez az ételhez ragaszkodtam, hogy megfőzzem, de szerencsére ezt senki nem bánta. Gyorsan el is fogyott, ami kicsit furcsa is számomra, mert sosem tudtam annyit főzni otthon amit mind megeszünk, hanem óriási adagok lettek, aztán ehettük többször is. Itt most nincs vele baj, mert nővéremék 4-en vannak a 2 lányával együtt, Mi pedig ketten. :-) Csak győzzek elég sokat főzni!
A felújításon sokat nem tudok segíteni, de azért vannak ügyes-bajos dolgok, intézni valók, ami azt jelenti, hogy kénytelen vagyok minél gyorsabb és egyszerűbb ételeket kitalálni. Na ez az!


Hozzávalók:
30 dkg főtt-füstölt tarja
1 doboz vagy 25 dkg gomba
1 cs nagykocka
5 gerezd fokhagyma
3 dl tejszín
1 dl sűrített paradicsom (a hígabb pl Happy Fruct)
Kevés olaj
Só, bors
30 dkg sajt

A tésztát sós vízben megfőzzük.
Az olajon megpirítjuk az apróra vágott fokhagymát, majd hozzátesszük a kockára vágott tarját, ha már illatozik akkor a gombát is! Jó alaposan megfűszerezzük! Ne sajnáljuk!!! Felöntjük a paradicsommal, tejszínnel és összeforraljuk. A leszűrt tésztával összekeverjük a mártást.
Kivajazott-zsemlemorzsázott tepsibe öntjük (20*30), rászórjuk a sajtot és annyi ideig sütjük amíg az szépen rásül.
 


7 megjegyzés:

  1. Nagyon fincs, szívesen enném ebédre

    VálaszTörlés
  2. Húha, s még ezt nevezed egyszerűnek?! Hiszen ez fejedelmi lakoma. Jegyeztelek. :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi!
    Alíz, igazán kedves vagy, de szerintem egyszerű. Vagyis Én valami különlegesebbet szerettem volna...

    VálaszTörlés
  4. Sokszor az egyszerű a legjobb!

    Nem könnyű egy kétszemélyes háztartás után hirtelen 6 főre főzni, ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  5. Igazán jól néz ki. Azt hiszem ki kell próbálnom. :)

    VálaszTörlés
  6. Üdvözöllek itt Gicus! Örülök, hogy újabb ismerős arcot látok!

    VálaszTörlés